Néhány egyszerű, de fontos tanács a nyári táplálkozásról

Hányszor együnk naponta? Kell-e többet innunk?

Nyáron is figyelni kell a változatos táplálkozásra, érdemes ezt figyelembe venni a folyadékoknál is, más-más ásványvizet inni, néha csapvízzel oltani a szomjat - mondta Abonyi Orsolya dietetikus.

A szakember elmondta, hogy egy átlagos felnőttnek naponta átlagosan 2000-2500 kalóriát kell bevinnie. A kalóriaigényt személyre szabottan számítják ki, ugyanakkor a férfiak és a nők alapanyagcseréjének igényei között jelentős, körülbelül 200 kalóriányi eltérés mutatkozik.

Hozzátette, míg az év nagy részében azt javasolják, hogy naponta négyszer-ötször egyenek az emberek, nyáron ennél kevesebb, három étkezés is elegendő. Ilyenkor viszont több folyadékot kell inni.

Az már köztudott, hogy naponta két, két és fél, de akár három liter folyadékra is szüksége van az emberi szervezetnek ahhoz, hogy megfelelően működjön. Az viszont kevésbé köztudott, hogy ebből a vízbevitel ideálisan másfél litert jelent. A többit az élelmiszerek víztartalma adja. Például a friss kenyérben 30-40% közötti víz van, a termék fajtájától függően. A tej 90 százaléka, a párizsi 70 százaléka víz, de a levesekkel, főzelékekkel, zöldségekkel és gyümölcsökkel is kiegészítjük a napi vízigényünket.

Ezt a közel három liter folyadékot azért kell nap, mint nap bevinni a szervezetbe, mert körülbelül ennyit veszítünk el naponta – kiváltképp nyáron – verejtékkel, vizelettel, széklettel és a légzéskor kibocsájtott párával. A nyári időszakban fokozódhat a verejtékezés, természetesen a fizikai aktivitás mértékével arányosan, és egyénenként változó mértékben.

Felmérések szerint a magyar lakosságnak alapvetően alacsony a kálium és a magnézium bevitele. Ennek oka, hogy ezek az értékes anyagok főleg zöldségekben, gyümölcsökben vannak jelen, és ezek fogyasztása még mindig alatta marad az ajánlott mértéknek. Nyáron a zöldségek és gyümölcsök közül a görögdinnye ideális választás lehet: 90 százaléka víz, ami fokozatosan, az emésztés során szabadul fel, tehát sem a keringést, sem a szívet, sem a vesét nem terheli meg úgy, mintha hirtelen enyhítenénk a szomjunkat. Gazdag ásványi anyagokban, vitaminban is.

https://tukortojas.blogstar.hu/./pages/tukortojas/contents/blog/55350/pics/lead_800x600.jpg
Az egészséges élet titkai,étkezés,tükörtojás,vízbevitel
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?