Ez így nem mehet tovább!

A születésnapomon ráálltam a mérlegre és kis híján azonnal le is szédültem. 140,3 kg. Ezt írta ki. Sokk, döbbenet és igazából kétségbeesés. A tükör és az ingek persze már régen jelezték, hogy a korábbinál, a "szokásosnál" is nagyobb a baj. Egy hordótestű, tokás disznó néz vissza rám a gardróbszoba tükréből. Ide jutottam. Vagy még pontosabban: ide züllöttem. 

Nem volt ez mindig így. Gyermekkoromban annyit ettem, mint egy felnőtt, néha többet is, ennek ellenére olyan gebe voltam, hogy néha szüleimet megvádolták, hogy nem adnak nekem enni. A családi legendárium szerint apai nagymamám komolyan fontolgatta, hogy elvetet a szüleimtől, mert szerinte nem adnak nekem enni... Tizenévesen, 185 centis magasságommal, 66-70 kiló között mozgott a súlyom. Mondjuk naponta sportoltam. Az első munkahelyemen a harmincas éveiben járó pocakosodó kollégáimat kiröhögtem, mondván, ez velem nem fordulhat elő. Ma már mit nem adnék egy kis pocakért! Az enyém ugyanis egy nagy hordó. Mondanám, hogy söröshordó, de nem mondhatom, mert utálom a sört, soha nem is ittam. És csoki- meg édességfüggő sem vagyok. Hetekig elvagyok édesség nélkül. Belegondolni is rossz, hogy mi lenne, ha még ezeket is szeretném.

Szóval a züllés valahol a húszas éveim közepén kezdődött el. A napi aktív sport egyre inkább kimaradt, illetve a kanál és villa emelgetése vált az első számú "testmozgássá". Először 80, majd 90 kilóra híztam. Elborzadtam, amikor egy szállodában egy egész alakos tükörben megszemlélhettem közel 100 kilós, meztelen önmagam. Akkor indult az első fogyókúra. Tétben. Fél milla volt a fogadás, ami azért a kilencvenes évek közepén nem volt kis pénz. Három hónap alatt lekínlódtam 15 kilót. Két hónap alatt visszajött, sőt még több is. A harmincas éveim már a 100 kiló fölötti tartományban teltek többségében. Az esküvőre talán sikerült beesni 100 alá, de az esküvői vacsorával ismét átléptem, és azóta, 11 éve, egyre csak megy fölfele. Néha jön egy-egy nagy nekihorgadás, le is megy akár 8-10 kiló, de semmi tartós eredmény, és észrevétlenül, évről évre mindig nő a súlyom.

Ennek persze súlyos következményei is vannak. Nem igazán lehet ilyen kinézettel csajozni. Az imádott fiammal egyre nehezebben tudok focizni. A cipőt kínszenvedés fölvenni. A szekrényben félszáz ingem áll, mert nem tudom begombolni a hasamon. Egy-két emelet "megmászása" után úgy érzem magam, mintha egy hegyre futottam volna föl és kb. úgy is nézek ki. És persze sajna az egészségem is oda. Magas vérnyomás, asztma, fájó lábak, reflux...

Na, ez az a helyzet, amikor azt mondtam, hogy állj és ne tovább! Ki-ki harc lesz a kilókkal! Ez tehát a starthelyzet. 

Mondjuk, elhatározás és némi siker már korábban is volt, de most sokkal elszántabbnak érzem magam. A legnagyobb problémám viszont az, hogy lövésem sincs, hogyan kezdjek hozzá. A mindenféle kajás diétákban nem hiszek és nem is jöttek be. Atkins és főleg Norbika ápdétje egy pénzrabló baromság.

Szóval, ha tudtok, segítsetek! Tanáccsal, jó szóval, biztatással, korholással. Az eredményről folyamatosan beszámolok.

http://tukortojas.blogstar.hu/./pages/tukortojas/contents/blog/20907/pics/lead_800x600.jpg
elhízás,fogyás,fogyókúra
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?